Meghúztuk a rönköt…

2019. február 16.
Meghúztuk a rönköt…

Nemesleányfalu lankáiból kiemelkedett Igásló Központ hivatalosan is megtartotta első programját!

A bor bekerült az üstbe, a friss eső illata elárasztotta tavaszi hangulattal a környéket, a nap pedig szüntelenül mosolygott ránk!

11 órától hosszú kocsisor állt az út mellett, mely csak egy kicsit volt hosszabb a rönköknél, melyek a lovak mögött feküdtek! A réten miközben egy lovaskocsi folyamatosan vitte körbe a látogatókat, az épületben filmvetítés volt, a teraszon pedig környékbeli borokból készült forraltborból, forró teából és disznótoros kóstolóból csemegézhettek a vendégek. Eközben a lovak folyamatosan bemutatót tartottak arról, hogy apáink, dédapáink hogy is húzták haza a rönköt a fűtéshez. Természetesen a programba beletartozott, hogy a vakmerőbb vendégek kipróbálhatták milyen művelni ezt az ősi munkát.

A programra Veszprém megyén kívül ellátogattak hozzánk Tolnából, Vas- és Somogy megyéből, sőt még Székelyföldről is.

Hálásak vagyunk, hogy a rönkhúzáson nem csak bemutatót tartottunk, hanem több gyakorlott lótartó vendégnek köszönhetően mi is tanulhattunk rönkhúzó fogásokat!